A fogyókúra sikere fejben dől el

Az evés alapjaiban véve egyszerű cselekvésnek tűnhet: ha éhesek vagyunk, eszünk, addig, amíg jól nem lakunk. Valójában ennél jóval összetettebb folyamatról van szó: szokások, korábbi tapasztalatok és a társadalmi normák határozzák meg, mennyit eszünk, sőt azt is, mennyire érezzük jóllakottnak magunkat az elfogyasztott ételektől.

Amit a vendég elé tesznek, azt illik megenni, a vendéget pedig jó alaposan meg kell etetni – e két illemszabály miatt kell hatalmas adagokkal kell megbirkózni éttermekben és vendégségben egyaránt. Az óriási adagok és a teli tányér, valamint az ezek következtében kialakuló elhízás problémakörét a pszichológia eszközeivel lehetne megoldani – hangzott el az Amerikai Elhízástudományi Társaság éves ülésén.

A jóllakottság érzése nemcsak az elfogyasztott élelmiszerek mennyiségétől függ, hanem attól is, mit gondolunk az ételekről. Egy korábbi kutatás igazolta, hogy amennyiben egyforma gyümölcsturmixot fogyasztókat két csoportra osztunk, és az egyik csoportnak azt mondjuk, ők nagyobb gyümölcstartalmú italt kaptak, tovább érzik jóllakottnak magukat, mint a kontrollcsoport. Hasonló eredmény tapasztalható, ha ugyanazt a fogást főételként, illetve rágcsálnivalóként tálalják, vagy alacsony-, illetve magas kalóriatartalmúként tüntetik fel.

Elvárt jóllakottság

A kutatók e külső befolyásoló tényezőket elvárt jóllakottságnak nevezték el: mit vár a fogyasztó az ételtől, mennyire fogja az eltelíteni? A várakozások a legtöbb esetben a korábbi tapasztalatokra épülnek. Arra a kérdésre, hogy 100 kilokalóriát tartalmazó csokoládétól vagy burgonyától telítődnének-e el jobban, kevesen döntenének az édesség javára.

Ha nem állnak rendelkezésre korábbi tapasztalatok, a vizsgálatok szerint a legtöbben hajlamosak feltételezni, hogy az újonnan megismert ételtől nem fognak jóllakni.

Nem meglepő módon arra is fény derült, hogy a tányéron lévő étel mérete, térfogata is befolyásolja, milyen fokú jóllakottságot vár tőle a fogyasztó. A telítettség érzésére és a jóllakottság időbeli tartósságára vonatkozó elvárásokat az életünk során elfogyasztott több tízezer étel alapján állítjuk fel. Ha pedig képesek voltunk erre a tanulásra, akkor az automatikussá vált étkezési szokások újratanulása sem okozhat gondot.

Tanuljuk újra!

Az újratanulási folyamatban jelentős segítséget nyújthat az emberek konformitásra való törekvésének kihasználása. A legtöbb étteremlánc például eleve az egészségesnél jóval nagyobb méretű és kalóriatartalmú adagokat kínál, a vendégek mégis nagyon ritkán kérnek kisebb adagot a megrendelt fogásokból. Kutatások igazolták: noha az energiatartalom étlapon való feltüntetésére a vendégek könnyen immunissá válhatnak, amennyiben felajánlják nekik, hogy a kalóriatartalom 200 kilokalóriával történő csökkentése érdekében kevesebb köretet kérhetnek, az emberek gyakran igénybe veszik ezt az opciót, főként, ha kismértékű árkedvezményt is kapnak.

Miért nem kérünk tehát saját elhatározásból, ösztönzés nélkül kisebb adagokat? Itt jön a képbe a konformitás: a csökkentett adagok helyes elnevezésével ösztönözni lehetne azok fogyasztását. Míg a “zóna” adag rendelését az étteremben sokan kínosnak érzik (és nem ritkán a felszolgálók is ezt éreztetik velük), talán kevésbé vélekednének így, ha normál adag lenne a neve. Az éttermi gondolkodás átalakításával csökkenteni lehetne a felesleges túlfogyasztást, és ez előbb-utóbb talán az otthoni adagokat is “normalizálná”.

Forrás: origo.hu