Dopping-pozitív lehetek a mákos bejglitől?
Mákos guba, mákos tészta, pozsonyi kifli, flódni vagy mákos bejgli:…
„Legvégül elérkezett a nagy megmérettetés napja! 16 hét, 600 lefutott kilométer és számos sérülés után nem maradt más hátra, mint az utolsó 42 km. A 26. Spar Budapest Maraton-ra október 2-án került…
BővebbenA sporttáplálkozás, mint olyan, ma Magyarországon kezd egyre népszerűbb témakörré válni, de sajnos a sportolóink szakmai tájékozottsága még messze nem áll ezzel egyensúlyban. Ez a megállapítás hatványozottan igaz az utánpótláskorú sportolók esetében,…
BővebbenÍrta: Zsivera Gábor A hazai kenu sportág egyik emblematikus figurája, Kozmann György azok táborába tartozik, akik rendszeresen odafigyelnek a táplálkozásukra és ennek köszönhetően képesek kihozni magukból a maximumot. Egy visszavonulás után kellett…
BővebbenA SportVitalitás táplálkozási tanácsadójának, Kovács Ildikónak, szakmai tevékenysége elismeréseként a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége a 2010-es évre „Az Év Terápiás Dietetikusa” díjat adományozta. Mi pedig ebből az alkalommal készítettünk vele egy átfogó…
BővebbenMiután véget ért a hazai klubcsapatok számára a vízilabda-idény, nemzetünk büszkeségei készülhetnek a Sanghajban rendezendő világbajnokságra. A válogatottba az a Gór-Nagy Miklós is kapott behívót, aki a Groupama-Honvéd tagjaként már jó ideje…
BővebbenErre a kérdésre választ adhat nekünk a SportVitalitás Bt. országos kérdőíve a sportolók sporttápláltsági állapotáról, melyet egy orvosi, illetve szakmai csoport segítségével alkotott meg a cég a 2011-es esztendő elején. Május 31-én,…
BővebbenA magyar élsportolók és az utánpótlás professzionális táplálkozási programja. Munkánkat a Magyar Olimpiai Bizottság, az ÁNTSZ, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége és számos sportági Szakszövetség is támogatja.
Mákos guba, mákos tészta, pozsonyi kifli, flódni vagy mákos bejgli:…
Sport és Vitalitás Magyarország Kft
1111 Budapest, Bicskei u 7.
+36.30.397.7170
kiss.karoly@sportvitalitas.hu