Egy nemrég megjelent tanulmány szerint, mely elhízott német gyermekeket vizsgált, a túlsúlyos gyermekek kevésbé érzékeny ízlelőbimbókkal rendelkeznek.
A súlygyarapodáshoz vezető kapu kulcsa a nyelv lehet. A tanulmány azt állítja, hogy az elhízott gyermekek ízlelőbimbói kevésbé érzékenyek, mint a normál súlyú gyerekeké, mely nagyobb mennyiségű étel fogyasztására vezeti őket.

A kutatók 200 6 és 18 év közötti gyermek ízérzékenységét tesztelték, akiknek a fele volt túlsúlyos. Azáltal, hogy különleges ízcsíkokat helyeztek a gyermekek nyelvére, mérni tudták mind az öt ízérzésre – édes, savanyú, sós, keserű és umami (húsíz) – adott reakcióikat, négy különböző intenzitással.

Az elhízott gyermekek sokkal nehezebben különböztették meg a különböző ízeket, mint karcsúbb társaik, különösen a sós, keserű és umami ízeket. Emellett a sós és a savanyú, valamint a sós és az umami közötti különbséget is nehezebben érzékelték.

Kiderült, hogy az idősebb, vékonyabb gyermekek, illetve főleg a lányok rendelkeznek általában a legfinomabban hangolt ízlelőbimbókkal. És, miközben mind az elhízott és a normál súlyú gyerekek érzékelték az édes valamennyi eltérő szintjét, az elhízott gyerekek a négyből három intenzitást alacsonyabbnak értékeltek, mint amilyen az valójában volt.

Ennél a pontnál a tudósok megakadtak. A tompa ízérzékelés vezet a túlevéshez, vagy a kialakult túlsúly csökkenti az ízlelőbimbók ízlelőképességét? Robin Dando, a Cornell University (Ithaca, NY) élelmiszertudományi osztályának professzora szerint egy kicsit mindkettő igaz.

“Ez egyszerre lehet ok és következmény” mondta. “Az elhízott emberek lehet, hogy különbözően ízlelnek, ízérzékelő-képességük hozzájárul az elhízásukhoz.”

Dando, aki saját kutatásában vizsgálta az ízreceptorok fiziológiáját, azt mondta, mindannyian különböző ízérzékenységgel és preferenciával születtünk , s ezt még befolyásolja az életkor, a nem és a tapasztalat. Ezenkívül az ízlelést és a hízást is befolyásolhatják hormonális ingadozások. Ez a “hormonális ujjlenyomat”, ahogy Dando nevezi, különböző az elhízott és a sovány embereknél.

A leptin nevű hormon felelős az éhségérzetért, a zsír raktározásáért és az édes íz érzetéért. Az elhízott emberek kevésbé érzékelik ezt a napi ciklusban. Továbbá, ha a véráramban keringő inzulin szintje következetesen emelkedett marad hosszú ideig, ahogyan az sok elhízott embernél történik, az elgyengítheti a sejtek hormonreceptorait, ami az ízérzékenység tompulásához vezethet.

Dr. Stephen Cook, a University of Rochester Golisano gyermekkórházának egyetemi docense úgy gondolja, az elhízott gyerekek idővel túlságosan megszokják az ízeket. “Annyira hozzászoknak bizonyos ételek ízéhez, hogy egyre növekvő mennyiségben fogyasztják azokat, hogy érezzék az ízüket,” mondta.

Nem ez az első tanulmány, mely az ízlelőképesség és a súly közötti összefüggést vizsgálja. Korábbi kutatások azt mutatják, hogy a fokozott ízérzékenységű emberek kevesebbet esznek, valószínűleg azért, mert minden falat ízesebb számukra. Míg azok, akik sokat esznek, egyszerűen nem érzik ugyanolyan intenzíven az ételek ízét. 2010-ben például az ausztrál kutatók azt találták, hogy azok, akik érzékenyebbek a zsír ízére, kevesebb zsíros ételt esznek általában és alacsonyabb a testtömeg-indexük.

Russell Keats, az ausztrál tanulmány vezető szerzője, és a victoriai Deakin Egyetem professzora azonban felhívta a figyelmet a tanulmány gyenge pontjaira. “Kis számokkal dolgoztak, valamint az íz csíkok nem elég éles indikátorai az ízlelésnek. Emelett az ízek beazonosítása más kognitív problémákkal is összekapcsolható, nem csak magával az
ízérzékelés funkciójával,” mondta.

Cook szerint lehetséges, hogy ugyanaz a vizsgálat amerikai gyerekekkel más eredményre vezetett volna, mivel ők inkább hozzá vannak szokva a feldolgozott élelmiszerekhez, mint európai társaik. “Mivel különböző gyerekek különböző körülmények között nőnek fel, nem vagyok biztos benne, hogy az eredmény ugyanaz lenne mindenhol.”

Mégis, Dando szerint a munka igen érdekes eredményekkel szolgált. Az még nem ismert, hogy az ízlelőbimbókat lehet-e képezni, de ha lehet, az esetleg vezethetne új fogyókúrás módszerek fejlesztéséhez. A kalória számlálgatás helyett a fogyókúrázók fókuszálhatnának arra, hogy mit esznek, és falatonként nagyobb ízélményben részesülhetnének.