Édesítéssel kapcsolatos cikkünk folytatása következik: górcső alá vettük a barna cukrot, mézet, nyírfacukrot, eritritet és a juharszirupot.

Most következzenek mesterséges édesítőszereink, azok biztonságosságának megítélése.

Nem kell ahhoz messzire futnunk, hogy olyan információt találjunk az internet bugyraiban, ami vagy valamely hétköznapi élelmiszerünknek tulajdonít csodatévő tulajdonságokat vagy éppen nekirohan az élelmiszeripar termékeinek.

Mikor találunk az interneten egy cikket, valamely édesítőszer káros hatásait elemezve, tegyünk fel pár kérdést: ismerjük a cikk által kifejtett kutatást (forrásmegjelölés)? A kutatásban milyen esetszám mellett-milyenek alanyok bevonásával (ember-által-stb.)-milyen dózisban-milyen egyéb módszertannal történt a kutatási tervezet kialakítása.

Ne felejtsük el, hogy édesítőszereink forgalomba hozatala előtt rendkívül sok kockázatbecslést alapul vevő engedélyeztetési eljáráson kell átesniük, hiszen ezeket európai uniós jogszabályok alapján minősíthetőek forgalomba hozhatónak. A kockázatbecslést európai szinten az EFSA (Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság), míg globális szinten a WHO (Egészségügyi Világszervezet) végzi. A kockázatbecslés után különböző kategóriákat határoznak meg, így az ADI-érték (acceptable daily intake) által meghatározott beviteli dózis azt a mennyiséget tartalmazza, ami hosszútávú bevitel mellett sem okoz negatív egészségügyi következményt: biztonságos bevitele. Ezeket az elfogyasztható/megengedhető napi bevitellel kapcsolatos előírásokat időközönként felülvizsgálják, populációs vizsgálatok alapján (így történhetett pl., hogy a ciklamáttal kapcsolatban is módosult a korábban leközölt ADI-érték). Ezeket  a biztonsági előírásokat kötelező az adott élelmiszer címkéjén feltüntetni.

Ha egy élelmiszer tartalmaz édesítőszert, azt a címkén, külön figyelmeztetésként jelölni kell ekként “édesítőszerrel”. Ezen kívül az édesítőszerek, mivel adalékanyagok, a XX. században kifejlesztett E-számrendszerbe is beilleszthetőek, E900-as sorban keressük őket (pl.: E952 ciklamát).

Az összes forgalomban kapható édesítőszer biztonsággal fogyasztható a megjelölt mennyiségben. (A sokat szidott aszpartámmal szemben sem tudtak egyöntetű bizonyítékkal szolgálni.) Mindig nézzük meg a javasolt dozírozást, ugyanis egy energiát nem adó édesítőszer édesítő ereje fajtától függően akár több százszorosa is lehet a hagyományos cukor édesítő erejének. A másik, amit ellenőrizzünk, az az édesítőszer hőállósága. Nem a legjobb választás az üdítőkben, rágókban található aszpartámmal süteményt sütni, mivel hőhatásra megkeseredhet, többi hőérzékeny besorolású társával egyetemben. (Szerencsére a gyártók sincsenek ellenünk, még ha szeretnénk is ezt érezni: javasolt alkalmazási módját éppúgy feltüntetik a címkén.) Vannak olyan édesítőszerek, amelyek bevitele enyhe bélrendszeri motilitás-fokozódást (bélmozgások gyorsulnak-erősödnek) okozhat, ezzel befolyásolva az emésztés minőségét. Ennek jelenléte abszolút egyéni tolerancia függvénye.

Jómagam mindig buzdítom a fogyasztókat a természetes formából történő, élelmiszereinkben előforduló cukrok bevitelére (pl.: gyümölcsök), de szénhidrát-anyagcserezavar (pl.: cukorbetegség, inzulinrezisztencia), illetve energiabevitel korlátozását célozván javasolható az édesítőszerek mindennapi bevitele. Az, hogy melyiket választjuk, befolyásolja ízlésünk, a konyhatechnológiai eljárás, a termék elérhetősége és ára. Nincs egy jó, szakember által kiemelhető termék a piacon.

Ne felejtsük el, hogy sporttevékenység esetén, melynél oly fontos szénhidrátraktárainkat feltölteni előtte, az egyenletes izom-és koncentrációs teljesítményt célozva, válasszuk összetett és egyszerű, energiát szolgáltató szénhidrátforrásainkat, megpróbálván kiegyensúlyozni energiabeviteli deficitünket. Azzal kapcsolatban meg, milyen egy összetett vagy egyszerű szénhidrát, még olvashatnak későbbi bejegyzéseinkben…

Írta:
Sziráki Zsófi
Dietetikus MSc